TPM3 Series no.36

Sztori: Ne felejtsünk el „Gembázni”!

 

Egy hazai sörgyárnál jó pár évvel ezelőtt bevezetésre került egy on-line adatgyűjtő rendszer, amelynek célja az állásidők követhetősége, a sebesség és a minőségveszteség láthatóvá tétele, röviden az OEE mérése volt. A rendszer pontosan rögzített minden adatot, viszont bizonyos tényezők esetében – mint például az állásidők – a dolgozóknak kellett kiválasztani a megfelelő kategóriát egy előre definiált kódrendszerből.

Néhány hónapnyi működés után a Pareto elemzések világosan megmutatták, hogy a fő veszteséget az átállások jelentik. Annak rendje és módja szerint létre is jött egy csoport a probléma kezelésére. Elemeztek, akciókat határoztak meg, dolgoztak heteken keresztül, de az eredmények mégsem akartak jelentkezni, mígnem végül valaki…

Mígnem az elemző csapat egyik tagja úgy döntött, hogy Gembázik, vagyis kiment a helyszínre, hogy megfigyelje az átállásokat, és a napi munka menetét. A dolgozókkal való beszélgetések során hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem az igazi problémával foglalkozott a csapat, hanem csak azzal, amit annak véltek. Kiderült, hogy az állásidő kódok rendszere igen bonyolult, és a dolgozóknak a néhány perces alapoktatás ellenére sem volt világos, hogy mikor melyiket kell használni. ABC sorrendben az átállás szerepelt legfelül, így többségük kényelmi okokból általában erre bökött rá.

Tanulság: Gembázzunk minden esetben, vagyis győződjünk meg saját szemünkkel kezelni kívánt probléma jellemzőiről, figyeljük meg az eseményeket a helyszínen, beszélgessünk a dolgozókkal, hallgassuk meg véleményüket, tapasztalataikat, sőt megérzéseiket is. Ha csak elemzésekre, tervrajzokra, digitális adatokra támaszkodunk, akkor könnyen lehet, hogy nem a valódi problémát kezeljük.

 

8. rész OEE projekt – A projekt-teamek működése

Előző hírlevelünkben arról számoltunk be, hogy megkezdtük a veszteség-források visszaszorítási a folyamatát egyik partnerünknél egy kétnapos Workshop keretein belül.

Azóta veszteség-visszaszorító csapatokat hoztunk létre és definiáltuk a szerepeket:

  • Szponzor: feladata az erőforrások biztosítása a munka elvégzéséhez, illetve a projekt előrehaladásának felügyelete
  • Teamvezető: feladata a team munkájának koordinálása, feladatok végzése, a team-ülések helyszínének és időpontjának meghatározása, biztosítása, beszámolás az elvégzett munkáról
  • Team-vezető helyettes: feladata a team-vezető helyesítése szükség esetén, feladatok megoldása
  • Csapattagok: részvétel a team-üléseken, aktivitás, feladatmegoldás

 

A veszteség-visszaszorító csapatok kezdetben hetente, később kéthetente tartottak team-ülést kb. 1-1,5 órában, amelyek mellett havi szinten konzultációkkal támogattuk az előrehaladást.

Ezen események célját nem a feladatok megoldása jelentette, hanem azok egyeztetése, kiosztása, ellenőrzése. A nyomon követést segítette a közösen, PDCA stílusban kidolgozott Gantt-diagram is, amely a fő mérföldköveket, célokat és időtervet tartalmazott.

Gantt

Gantt diagram részlet: mérföldkövek, célok és azok felkövetése, team-ülések

 

A következő hírlevelünk 2014. február 26-án jelenik meg, amelyben a veszteség-visszaszorító csapatok munkájának követését, az elmaradások vizuális megjelenítését, vagyis egy remek projektkövető rendszert mutatunk be!

Amennyiben szeretne többet a TPM3-ról, vagy azok eszközeinek alkalmazásáról, kérem, keresse Péczely Csaba vezető TPM-tanácsadót a +36-20/964-4648 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.



Az ICG Stádium Kft. főbb tevékenységei:

2021. ICG Stádium Kft.

Impresszum

about.me/aastadium